Károlytáró, a felfedezetlen, gyönyörű, tiszta Mátra

Károlytáró Gyöngyöstől 10,5 km, Mátraszentimrétől 4 km, az erdőtől 0 km. Igen, körös-körül csak erdő van. Valaha a környéken bányászat folyt. Ma nincs bánya, bolt, iskola, templom, kocsma. (Pedig igény lenne rá, mármint a boltra és kocsmára.)

Károlytátó 22-ben fölöttem Benusék laktak,mellettük Jenő, aki férfi neve ellenére valójában Katalin volt. A Jenő nevet Fórizsné  ragasztotta rá,  így lett Fórizsné kersztlánya-fia. Jenő mellett Ifj Ács István lakott mongol feleségével Handával, háta mögötti nevén Hondával. A II. emeleten Gellért Lajos lakott a családjával. Mellettük Fórizsné, végül a Kozma család, Bandi, felesége Gizike és a két gyerek Andris És Kriszti.A Jenő név megfejtése hülyenő árulta el Fórizsné a lépcsőház bizalmi.A keresztanya telibe talált. Jenő nevére bőségesen rászolgált. Amint visszakapcsolták lakásomba a villanyt, rögtön panasszal jelentkezett. Állítása szerint brummog a villanyórám, zavarja őt a pihenésben. Azonnal szóljak az áramszolgáltatónak, cseréljék ki a villanyórát! -Melyik brummog?- Mutassa meg Katika. -most éppen nem brummog, de egész éjjel zajolt. -Fal van a maga lakása és a villanyóra között.-bátortalankodtam. -A villanyóra különben is kint a lépcsőházban a fürdőszabája falán van. Ugye nem a fürdőszobában szokott aludni? Két falon át is hallani, amikor éppen brummog? Igenis de mennyire hallani, azonnal cseréltesse ki! Elfogyott a béketűrésem.-Maga meg a fejét cseréltesse ki okosabbra, az biztosan szebb is lesz a mostani boszorkány fazonútól. Egy kis tyúkész se ártana  hozzá ha belefér az eszetokjába.- Nincs mit szépíteni, csúnyán összevesztünk.De ha találkoztunk én még ráköszöntem. _Kezét csókolom Katika!- Egyszer aztán nem bírta tovább:-Maga nekem csak ne köszöngessen!- fortyogta.- Jóvanna gondoltam Csókoljon meg téged a harapós ló! Aztán igyon rád a medve vizet!-Túlbecsültem a medve étvágyát, mert Jenőt akkori boszorkányos stílusában az oroszlán is csak sírva ette volna meg. Ezzel beszüntettem a köszönést. Éveken keresztül elmentünk egymás mellett fapofával, üdvözlés nélkül. Egészen a múlt hétig. Akkor éppen jöttem hazafelé a színesüveg hulladékgyűjtőtől, egyszer csak szembe jött Jenő. A szokásos módján kikenve, kifenve, tűsarkokon libegve- kopogva. Szó nélkül elmentem volna mellette amikor biccentett külseje alapján a régi megszokott boszorkányos fejével -Jó napot!  -Kezit csókolom vágtam rá. Ellibegett, és én azóta se tudtam, múló szeszély volt csak a köszönés, vagy pedig végre helyrebillent az esze kereke  a mi Jenőnkek? Gyötört  is a bizonytalanság legközelebb köszönjek-e előre neki, vagy mi legyen, inkább lökjem egyből fel? A válasz tegnapelőtt jött meg. Nem jött meg  a mi Jenőnk esze, sőt! Még jobban bezápult az. Éppen teregettem, mikor a járdáról rám köszöntek. Meregettem a szememem, mivel rosszul láttam még a szemműtétem előtt, ki lehet az? Néhai Gellért Lajos Orosziban élő legidősebb lányára ismertem rá. Beteg édesanyját ellátni szokott feljárni Károlytáróba. Mérgesen panaszolta, Hangyáné (Jenő hivatalos neve) váratlanul déli 12-kor bezárta a lépcsőházuk bejárati ajtaját, az ebédhordó nem tudott bejutni a lépcsőházba, ebéd nélkül maradtak. Elmondta és ment tovább. Arra gondoltam, jóval kezdett ki megint Hangyásné! Ízlelgettem az új nevet Hangyáné, sokkal egyszerűbb megjegyezni Hangyásné formában. A Gellért klán már csak létszáma miatt is le fogja Jenőt gyözni,de ha beszámítjuk a jehovisták vallási fanatizmusát is, akkor Jenő silány élete még inkább pokollá válik. De ez a história csak most kezdődik.

 Jenővel volt az első összetűzésem Károlytárón, nem kellett sokáig várni a következőre sem. Egy madárfészek miatt szereztem magamnak új haragost. Az alagsorban, ahol laktam, a bejárati ajtóm mellől nyílt a folyosó a pincék felé. A pinceajtó bal sarka felett, az én ajtómtól kb. 2 méternyire egy csicsergő fecskepár fészket rakott. Ki is keltek a fiókáik, felcseperedtek csiviteltek, majd szárnyra kaptak és nyár végén elrepültek. Következő tavasszal izgatottan vártam, visszajönnek-e a fecskéim? Magamban dúdolgattam "Látlak-e még fecskemadár." Visszajöttek, vígan csiviteltek, takarították, renoválták a fészküket, de egyszer  csak megjelent Fórizsné a bizalmi minden tekintélyével és hatalmával. Seprű vagy partvisnyéllel a fészek irányába csámpázott, akkor még ne volt ennyire sánta, csak aljasul gonosz, leverte a fészket, körbenézett nagy diadallal. Én persze -Mit tettél te szerencsétlen? A fecske meg a gólya a magyarok szeretett madarai. Még dalokat is írtak hozzájuk.-Ő persze visszaacsargott. Mit képzelsz, hogy én a bizalmi meddig tűröm el, hogy a fecskék össze-vissza szarják a lépcsőházat? Hiába mondtam neki, az én ajtóm előtt laknak, ha takarítani kell utánuk az már az én dolgom, nem az övé. Nem tágított hülye elmebetegnek nevezett, ahogy araszolt hazafelé. Ebben maradtunk. Majd még kitérek rá, hogyan keletkezett örök harag, köztem és a nagyhatalmú lépcsőház bizalmi között. De mindent csak sorjában. Lépcsőházunkban a vízdíjat és a közös, lépcsőházi, pincei villanyszámlát a közös képviselő intézte. Valami baj lehetett azonban a vízdíj lakásonkénti elosztásával,néhány lakó sokallta a rájuk kirótt hányadot. Egyszer, mikor kimentem az ajtón, a pince folyosón, a lakásom mellett Kozma Gizike és Benus Kati nagyon füleltek valamit. Mit is? -Magas a vízdíj, nyilván elfolyik valahol a víz -mondták.- Innen úgy halljuk,mintha nálad, a WC-ben állandóan folyna. -Nálam aztán nem. Bemehetünk megnézni? Gyertek. Bejöttek, megnézték, hát tényleg nem folyt. Elnézét kértek, elmentek.Ezután mindenki vízórát szereltetett fel rajtam kívül. Velem a lépcsőház bizalmi úgy számolt el, hogy a lépcsőház összesített vízdíjából levonta  a lakásonként leolvasott összevont fogyasztást, a fennmaradó rész az enyém lett, hol több, hol kevesebb, idővel egyre több. Közben Kozmáék elköltöztek, szemben az út másik oldalán vették meg egy ikerház alsó felét. Ott szépen berendezkedtek. Kriszti akkor még aprócska lány volt.-Hogy tetszik az új lakás Krisztike?-kérdeztem egyszer.-Ó nagyon jó, mikor Anya mosogat nem áll felette Éva néni, figyelve nem pocsékoja-e a vizet?- Láthatóan nem csak nekem volt bajom a bizalmival. Mint már említettem ostoba vagy bárgyú képem lehet,mert a régi lakók Kozma Bandi vagy Benus Feri ha ittak és otthon ezt a szemükre hányták, mindíg rám hivatkoztak.-Az Attilával voltam.-A két asszony kezdett szúrósan hegyesen nézni rám, mint gaz csábítóra, aki bűnös utakra csalogatja az ő ma született bárány urukat. De csak addig tartott ki az áthárítós módszer  amíg a férjek új munkahelyre nem kerültek. Bandi egy országjáró szerelő csapat tagja lett, én meg Pestre kezdtem járni. Benus elkerült a Mátrába a környezetvédőkhöz, megszünt a rám való mutogatás. Ferkóról, mint brigádvezetőről hallottam, néha már munkaidőben sikerült annyira leszopnia magát, hogy a besztottai eldugták a szerszámosládába,mikor híre támadt, jön a természetvédelmi felügyelő Dala László erdőmérnök úr. Dala Lászlót én régóta még a seregből ismertem. Együtt voltunk tartalékosok Egerben. Mikor bevonulunk jött szembe egy tartalékos hadnagy. Megállt előttem -Neked meg hogy hogy megvan a szakállad?-Mért ne volna?-értetlenkedtem.Kiderült, a tiszteket egy héttel a sorállomány előtt vonultatták be, szigorú haj és szakáll nyíráson estek át. Mi a sorállomány úgy voltunk, ahogy otthon éjjel álmunkban felvertek bennünket .Én szakállasan és sántán, mert előző nap kispályás focimeccsen játszottam ahol Rozmár a saját kapusunk lerúgott. Haza akartam adni egy labdát Rozmárnak, de ő bőszen kirohanti a kapuból semerre sem nézve senkire sem hederítve, vakon belebikázott a nagy lábujjamba, annyira  igyekezett menteni. Aztán  nagyot szusszant,  várta az elismerést  a felszabadító rúgásért , amit részemről  nem kapott meg. Szóval ott sántikáltam a Dobó István laktanya sivár udvarán várva a beosztásomat. Szakaszvezető voltam, lövegparancsnok lettem. Egy 85 milliméteres löveg és a kezelő személyzet parancsnoka. A lövegkezelők az első időkben tartottak tőlem, rossz emlékeik lehettek a szakaszvezetőkről, nem tudták, tényleges koromban én egy percig sem voltam szakaszvezető, a leszerelés napján léptettek elő, mert egyetemi, tápos ezredben, Kiskörösön szolgáltam. A többiek mind őrmesterek vagy törzsőrmesterek lettek leszereléskor én csak szakaszvezető, igaz mutatóba akadt azért egy-két tizedes vagy őrvezető is. Míg a többiek pedáloztak, én  közben kitanultam a sunnyogás magas tudományát. El is határoztam a rajomat is megtanítom sunnyogni. Azzal kezdtem, a seregben mindent a látszat alapján ítélnek meg. Mostantól mi se szórjuk szanaszét a fegyvereket, tártáskákat szimatszatyrokat, stb. Rakjuk szépen katonás rendbe, megmutattam nekik hogyan kell.  Aztán ha jön egy kemény vállapos tiszt minket  ellenőrizni mindenki ugorjon a helyére, vágja magát vigyázzba, én meg majd pattogva lejelentek neki. Ennyi kell csak egy kemény vállaposnak rögtön megnyugszik, látja itt minden rendben  van kezelők a helyükön,  a szerelvény rendezett, megnyugodva megy tovább. Mi meg utána heverészhetünk, kártyázhatunk, csak egy valaki mindíg őrködjön jön-e megint valami tiszt? Ha ideesz a fene valami rangosabb előljárót, akkor ismét sorakozó, a  forgatókönyv, az előbbiek szerint. Én 122 mm-es tarackon lanultam ki a tűzérséget nálam egy ilyen 85 mm-es tábori ágyú csak játékszernek ment el. A rajomban senki nem volt tényleges korában tűzér, csak Sanyi az irányzó, vele kezdtük el magyarázni a többieknek, kinek mi a dolga. Sanyi civilben kőműves volt Gyöngyösön, rajta kívül a raj tagja volt Füzesabonyból a szintén Sanyi fuvaros  (6) lóval és egy nagy bajúszú kocsmáros Laci Hatvanból. Na és egy furcsa jelenség is a Kopasz. Azért Kopasz, mert az előző hetekben szerelt csak le, és máris behívták. Tartalékosnak ugye kopasz volt.  A seregben  örkutyaként  őrezredben szolgált előtte szegény. Tűzérségről csak hallomásból tudott. Csak érteném, mit keresett  tüzér alakulatban egy frissen leszerelt  őrkutya? Minek az örzésére szánhatták? Mindegy, neki is lett dolga, a legnehezebb munkát a lőszeres ládák fölötti parancsnokságot, azok logisztikáját, vagyis ide-oda hurcolását  bíztam rá. Most már berendezkedtünk mindent megtettünk ami a felületes szemlélőben fegyelmezett katonák képzetét keltené ha erre téved. Most ki kellett nyomozni a parancsnoki hierarchiát, a főbb tisztek bogarait, továbbá meg kellett szervezni a mindennapi betevő pálinka beszerzését is. Egy kis  őrmester (Őrmi) téblábolt a környékünkön, lerítt róla, tart egy ennyire profi csapattól. ami ugye mi lettünk volna? Bár a beosztás alapján ő volt a kiképző őrmesterünk, de valahogy nem mert hozzákezdeni a feladatához. De azért gyorsan megegyeztünk, napi egy üveg pálinka ellenében eldicsekedhet eredményes kiképésünkkel, továbbá a tank makettet a vizsga lövészeten egyetlen lövéssel kilőjük neki. Úgy is lett, Őrmi nem buzerált bennünket, szállította a napi pálinkát, Sanyi kilőtte a tank makettet, Őrmit megdícsérték a kiváló kiképzésért. Így aztán eltelt a két hét  tűrhetően a sántaságom ellenére is. A lőtérről hazafelé befordultunk egy üres laktanyába éjszakázni. A körletben emeletes ágyak álltak,  én tudatosan  ablak melleti felső ágyat választottam, az ajtótól jó messzire, közelemben és az ablakhoz közel a rajom feküdt. Ajtó közelében nem tanácsos megtelepedni, mert ha valamelyik félcédulás őrmesternek eszébe jut folyósó, mosdó vagy WC fókáztatás, akkor berobban a körletbe, rámutat az első 4-5 emberre és-Maguk velem jönnek-a balfék, rosszul helyezkedő katonák aznapi sorsa bizony a fókázás lesz. Szerecséjük van, ha az őrmesternek nem jut eszébe még egy következő emelet is, mert akkor indul új áldozatokat keresni. A körlet folyosóján a  kisebb szobákba tisztek kerültek. Dala hadnagy gondolt egyet, becsületből megnézi a legénységi szállást,mert neki, mint fölöttünk parancsnokoló tisztnek ismernie kell katonái szociális helyzetét gondolta.  Belépett az ajtón mondani akart valamit, nagy levegőt vett, elsápadt és kifarolt a körletből. Szíven ütötte a terem aromás levegője, mely törköly, vegyes pálinka, emberi bélgáz, bagófüst, büdös zoknik koncentrált illatából nemesedett össze. Hadnagy ilyet még nem szagolt, hacsak nem harci gáz szagolgatás kiképzésen. Mi a rajommal a félig nyitott ablak mellett  azért csak elvoltunk valahogy. Leszerelés napján megint összefutottam  Dala hadnagy úrral.-Te hol laksz, hova mész? hadarta. Én sietek haza Mátrafüredre-folytatta-, csak előtte vissza kell vinnem a vaságyamat a raktárba. Légyszi, hívjál még gyorsan valakit és akkor ketten szaporán el is vihetitek az ágyamat az ezred raktárba.

 

 

Rögtön jövünk bólogattam, miközben arra  gondoltam

- Na te hadnagy várhatsz itt rám, amíg leutazom az egy hónap múlva induló máramarosi tutaj retúr jegyét, vagy ha neked úgy kellemesebb, amíg ágyadat megeszi a rozsda, vagy míg szakállad a földig ér a füled meg bokáig. Velem akarsz te tiszti vaságyat cepeltetni a leszerelésem napján? Madárnak nézel, vagy te vagy annyira kopasz, hogy pont egy öreg szakaszvezetőt néztél ki magadnak ágyat hurcolni? Két kérdés is adódott, visszakerült-e az ágy az ezredraktárba? Leszerelt-e valaha Dala hadnagy?

Leszerelt bizony.  Évek múltán felhívott, elpanaszoltam neki, szomjas vagyok. Mivel az állapotom gyakorlatilag járóképtelen, fiatalabb húgom vásárol be nekem hetente. Egy üveg vörös bornál nem hajlandó többet hozni, az a heti kvóta, ami nekem nyilván kevés, itt helyben nem tudom pótolni, mindkét kocsma bezárt, a kiváló pálinkát főző Mészáros Pista pedig elköltözött sajnos.

-Viszek én neked vörös bort, bíztatott.  Egy óra múlva nálam volt. Hozott egy latin amerikai pontosabban chilei vörös boros üveget, benne 2-3 dl. abasári vörösbor lötyögött. Az üveg nevezetes volt, az Andok-beli túrázása során került hozzá.  Ha volt is benne valaha chilei vörös bor, mire eljutott hozzám az üveg, a bor belőle lecsúszhatott a hadnagy  torkán. Persze elfogadtam, szegény ember vízzel főz. Megtekintette érem gyűjteményemet, morgott közben valamit, ha úgy akarom dícséretként is felfoghattam. Tréfásan hadnagynak szólítottam. –Már főhadnagy- javított ki.  Rendszerváltáskor  a Varsói Szerződés hadnagyából előléptettek NATO főhadnaggyá. Na, vége van a NATO-nak is, mint a botnak villant belém. Történelmi tény, hogy az a birodalom vagy katonai tömörülés, melynek mi részei vagy tagja voltunk okvetlenül megszűnt vagy szétesett. Szétesett az Oszmán Birodalom, a Habsburg Birodalom, megszűnt a Varsói Szerződés. Még ez a NATO hánykolódik próbál meg talpon maradni, de azzal, hogy Dala főhadnaggyal erősített, aláírta halálos ítéletét.

Valahogyan hozzám került apai nagyapám Szolgálati Időm Emlékére című obsitos levele. Konyhámban kifüggesztettem, elég színes okirat. Alján a monarchia részeinek történelmi zászlai. Középen egy irgalmatlanul iromba öreg ágyú előtt áll peckesen egy katona. A katona fejére nagyapám portréja került. Az oklevél felső részén a császári  király család prominens férfi tagjai láthatók, alattuk a tartományi címerek. A császári-királyi család középpontjában a vén trottyos kaiser und könig császár és király Ferenc Jóska dülleszti Habsburg szemeit.  Jobbján  az öngyilkos Rudolf trónörökös, balján Ferenc Ferdinánd a tartalék trónörökös. Ez a Ferdinánd gyerek öngyilkossági-gyilkossági  ügyben nem kapkodta el a dolgokat, meghagyta másoknak.  Ezzel a lehetőséggel élt csupán Gavrilo Princip szerb céllövő 1914-ben Szarajevóban. Nagyjából így néz ki a nagyapai obsitos levél. Mellé tettem a sajátomat. Bizony a monarchia idején többet adtak a csícsára, a tartalom kárára. A saját obsitos levél két fehér lapból áll. Ballra a lapon hazánk címere, alatta Wörösmarty sorai „Hazádnak rendületlenül Légy híve oh magyar…”Jobb oldalán szöveg, benne tények. Életkorom a honvédemi törvényben előírt életkor felső határát elérte. Ezzel megszűnt, honvédelmi,  lakóhely változás bejelentési kötelezettségem. Megköszönik a honvédelem, a kiképzés során tanúsított helytállásomat. Az egyéni életemben a továbbiakban sikereket és jó egészséget kívánnak. Pecsét. Parancsnok aláírása.

-Ilyen nekem nincs elégedetlenkedett a főhadnagy-.

-Hogy is lenne, egy kopasz főhadnagynak obsitos levele? Bizony neked kinéz meg egynáhány tarcsis behívó Egerbe. Csak az ágyosztó őrmestert kerüld el nagy ívben. Esetleg megkérdezné. Uraságod esetleg húszár?  A lovának kell a második ágy, hogy a paripa kiheverje a főhadnagy úr tartotta hátúszás kiképzés közben szerzett  húzódásos boka sérülését?

A napokban felhívott a NATO főhadnagy Úr. Olvasta blogomat és kíváncsi lett, valóban én írtam –e? Bár az elején olvashatta, hogy a blog tulajdonosa és szerzője én vagyok.  Ha valóban, Isten bizony, véletlenül tényleg  úgy lenne, hogy én írtam, és akkor figyeljek oda, és jöttek-jöttek a tanácsok, bár nem értettem mit is tanácsol? Igen én írtam itt minden betűt ebbe nyugodjon bele hátasló vakargatás közben még egy NATO főhadnagy  úr is.

Múlt héten húgom miközben meghozta a heti bevásárlást, újságolta, találkozott Balogh Jutkával az áruházban, Jutka üzente, olvasta a blogomat, tetszik, bátran folytassam!

Szóval Jutka el tudja képzelni, nem úgy mint egyes NATO főhadnagyok, képes voltam segítsége nélkül megírni azt a pár sort. Jutkáékat nagyon régen ismertem meg, még az Ércelőkészítőnél laktak. Édesapja Balogh Miklós Csepel teherautóval járt akkor, színport szállított a gyöngyösi vasútállomásra. Ha egy irányba mentünk mindig felvett iskolába menet- jövet. Nagyjából hasonló módon viselkedett velem a többi színpor szállító gépkocsi vezető Kiss (Apó) László Lukács (Vitéz) János is. Jutkáék a hídhoz legközelebbi, felvonulási épület domboldal felőli felső részén laktak. Miklós bácsi felesége Irma néni és másik apróka lányuk, Irma alkották akkor a családot. Amire még pontosan emlékszem, mindkét szülő erős dohányos volt. Lakásuk mellett 5-6 méter széles üres terep volt, amit Miklós bácsi parkolóként használt, a munka befejeztével itt tartotta Csepel teherautóját. Időnként megengedte unokatestvéremnek, Pistinek pár méteren a teherautó vezetést. Tőlük számítva a híd irányában lefelé Suriék következtek. Náluk a felnőttek Józsi bácsi és Verus néni, továbbá két sárkány növendék Pityu és Jóska. Ez a ház itt végződőtt, folytatódott mint rét, melyet jobb kéz felől a patak balról a domboldal határolt.

A ház másik, patak oldali felén rokonaink, Apám húga Márta néni és férje Pista bácsi lakása volt, gyerekeik  István  alias Pisti és Sándor vagy Sankó. Nekünk ők unokatestvéreink és játszótársaink voltak. Leggyakrabban  a Suri-réten fociztunk. Az Ércelőkészítő nagyon kicsi település , az üzemmel szemben a domboldalon épült Hatház 6 ház és a 6 háztól lejebb  2 felvonulási épületből állt, az alsóbb épületről már esett szó. A felső felvonulási épületben (Vörös) Szabóék és egy titokzatos hölgy Csipkerózsika laktak. Csipkerózsikától féltem. Mi a 6 házban, alulról számolva a másodikban laktunk. Nem értettem a számozás logikáját. A mi címünk értelemszerűen Ércelő 2. lett volna, ha alulról Gyöngyösoroszi felől, mint annak folytatásaként tekintünk az Ércelői lakótelepre. Ezzel ellentétben a számozást felülről  a bánya felől kezdték, így mi az 5. szám lettünk. Egy számmal feljebb Gyurkó Laci bácsi, mérnök, az Ércelőkészítő  üzem vezetője, felesége Nóra néni, erdőmérnök és két gyerekük, Julika és Lackó voltak a felső szomszédaink. Laci bácsiról azt beszélték, ő írta az igazgató diploma munkáját. Az igazgató egy fiatal tatabányai lakatos volt, apja munkásmozgalmi mártír. Igazgatói munkakörének betöltéséhez egyetemi végzettség kellett. Az igazgató tehát egyetemre járt. A vizsgákon nyilván kedvezmények sorát élvezhette, de a diplomamunkát, mivel azt archiválják, szigorúan el kellett készítenie. Itt lépett a képbe Laci bácsi. Állítólag ő írta meg azt a diplomamunkát, ezt persze így utólag is kinézem belőle, hiszen egy igen művelt intelligens jó szándékú ember volt.  Jó indulatát bizonyította Csaba bátyám esete is. Csaba egyszer unatkozva kilépett a hátsó bejárati ajtónkon, a járda mellől felvett egy kavicsot és találomra elhajította. Csakhogy a kavics pont fejen találta Gyurkóék egyik, a kerítésen árbújó csirkéjét. A csirke felfordult,csakhamar kiderült Csaba közreműködése a csirkevészben. Szüleink a kártérítés mikéntjét tudakolták Laci bácsitól.  Csabának néhány órát kellett ledolgoznia  Gyurkóék kertjében és ezzel az ügy el lett felejtve. Talán már Csaba bátyám is elfelejtette, de én, hogy mostanában az eszemet az  öregkori hülyülés ellen köszörülöm, emlékezem az esetre. Alsó szomszédunk Róza Vince akkor még raktáros, később párttitkár és főkönyvelő, felesége Idus néni, lányuk, osztálytársam, Róza Magdolna. Felfelé, Gyurkóék után Kenéz Pista bácsiék következtek. Pista bácsi, gépészmérnök, az Ércelőgépészet vezetője volt. Felesége, Verus néni két gyermeküket, Emesét és Pityut nevelgette. Ha néha Kenéz Pityu eszembe jut, kiver a verejték.  Gyerek koromban nagy nyilazó voltam, éppen a buszmegálló mellett nyillal verebésztem, amikor jött Kenéz Pityu. Megörültem, végre egy nagyobb célpont! Céloztam, Pityu mellének közepébe, talált Pityu a meglepetéstől és fájdalomtól rögtön sarkon fordult és rohant haza. -Az Attila meglőtt-meglőtt! Mai fejjel visszaemlékezve elborzadok, ha 10 centivel feljebb talál a nyilvessző kilőttem volna szegény gyerek szemét. De szerencsére jól céloztam akkoriban. A szülök később sohasem említették vagy rótták fel az esetet. Tőlük egyel feljebb, Faragóék következtek, Tibi bácsi  elektrikus és felesége Jucika néni. Két gyerekük volt, Csaba osztálytársa Jutka és az évekkel idősebb Tibi. Tibiről tudtam, orvos lett Szegeden, egyszer engem is kezelt, amikor körzeti orvosomat helyettesítette. Megismert, tegezett, nem játszotta meg magát. Nemrégiben olvastam, ő a Mátra tiszteletbeli orvosa, igazán nagy tekintélynek és megbecsülésnek örvend. Mindezt szorgalmas munkával és tanulással érdemelte ki, remélem életben,  és jó egészségben van még. Jucika néniről tudni kell, ha elhagyta  bármilyen irányban is Ércelő területét, mindig kalapot tett a fejére a kalapba vagy páva vagy fácánkakas tollak voltak betűzve. Tibi bácsi füstölőt épített, ő füstölte az eltételre szánt szalonnát, húst, kolbászt az egész Hatháznak. A legfelső ház Polgár Aladár leszerelt katonatiszté volt. Felesége és egy, a fiatalabb húgommal egy osztályba járó Aladár nevű fia lakott még vele.

Említettem a fő szórakozásunkat a focizás jelentette. Kevesen voltunk, be kellett venni a játékba a Suri gyerekeket is. Pityu korban majdnem beleillett a sorba, abból csak Jóska lógott ki lefelé. Zsenge korát határtalan lelkesedéssel és könyörtelen becsúszó szereléseivel kompenzálta. Nem is hagytuk ki soha a játékból. Házuktól jobbra a domboldalról lehetett feljutni a dombtetőre, ha unalmassá vált, hogy  a labda örökké a patakban  landol, és futni kell utána a partján. Olyankor a dombtetőn játszottunk, ha Sankó cigizés közben éppen nem gyújtotta fel a domboldalt. Előfordult akkora tűz is, hogy csak az Ércelőkészító üzem dolgozóinak sikerült azt eloltani. A dombtetőn fociztunk, néha sötétedésig. Külön élvezet volt, a cserebogár rajzás, ilyenkor nagy élvezettel küldtük  külsővel másik  röppályára a földből éppen előbújó cserebogarakat. Labdánk egy ütött-kopott 3-as fűzős bőrlabda, felfeslett varrásokkal, ahonnan kikandikált az örökösen lyukas belső. Csaba sallerrel igyekezett befoltozgatni, de  a folyamat túl lassú volt és különben sem győzte. Egyszer levágtam vagy lecsavartam fiatalabb húgom sárga mackójának fejét, azzal fociztunk. A medve fej nem lyukadt ki, csak technikásabb labdavezetést vagy pontosabb lövést igényelt.

Sankóék tőlünk lefele laktak, mikor mentem hozzájuk az úton elhaladtam az út jobb oldalán lévő tsz. tulajdonú szőlő mellett. Csak át kellett ugrani az úttest melletti csekély mélységű árkon, máris bent volt az ember a szőlőben. Csak akkor ugráltam persze, ha már érett volt a szőlő, érdemes volt 1-2 fürtért betérni. Orosziban az volt az elfogadott szokásjog, ha az ember megeszi, amit letép, nem számít lopásnak. Én soha nem hagytam ki mindig volt enni való szőlőm. Egyszer azonban előttem tornyosult a csősz, vagy ahogy errefelé mondják kerülő. Horváth Imre apja volt, annak a Horváth Imrének, aki egy éve lett kiváló úttörő. Hogy mért pont ő lett a kiváló? Ki tudja, valakit ki kellett jelölni. Az én őrsöm a Szputnyik őrs ugyanakkor kapott egy-két marok kitüntető jelvényt. A Szputnyik őrs vezetője én voltam, helyettesem Róza Magdolna, nótafa idősebb húgom, mókamester Sankó, több tag nem volt.  A jelvényeket, mint őrsvezető, én kaptam kézhez az úttörőcsapat vezetőjétől. No de a jelvényeket szét kellett osztani az őrs többi tagja (idősebb húgom, Róza Magdolna és Sankó) között. A döntés az enyém volt. A három féle jelvény közül nekem járt nyilván mind a háromból, a maradékot osszák el egymás között. Jutott is 2-2 mindenkinek. Nem vesztek össze rajta, más úttörő színét se látta ilyen jelvénynek. Bezzeg ők meg kettőt is kaptak. Ott álltam tehát Horváth Imre kiváló úttörő apja előtt, aki éppen lopáson kapott. Néztük egymást,  ő  meg intett, mehetek amerre akarok. Ezentúl mindig jól körülnéztem, mielőtt betértem volna a szőlőbe,majd azonnal kiváltottam belőle az 1 fürt szőlőmmel.

Közben Károlytárón lakótelep épült. Mind Jutkáék, mind Suriék, Rokonaim is lakást kaptak ott. Okafogyottá vált a Suri rétre járás, a tsz. szőlő melletti sunnyogás. Többé szándékosan nem is jártam arrafelé.

Most, hogy Baloghékra emlékezem, úgy rémlik, de nem vagyok biztos benne, dolgoztunk együtt Balogh Jutkával az Ércbányánál, szinte látom magam előtt, ahogy egy dossziét magához szorítva megy előttem a folyosón.  Talán a könyvelésen a bércsoportnál dolgozott? Jutkáról többet nem is hallottam, egészen addig, míg híre nem kelt, férjhez ment a gyöngyösi gimnázium  egyik tanárának fiához. Ismertem ezt a tanárt. Abba gimnáziumba jártam én is 1962-1966 között, ahol ő tanított. Olyan időszaka volt ez Gyöngyös környékének, amikor betetőzött a mezőgazdaság szocialista átszervezése, magyarul a téeszesítés. Minden falusi szülő azon volt, ha ő már belesett a tsz csapdába, legalább gyermeke meneküljön meg a tsz-től, tanuljon tovább ne legyen tsz. tag belőle. Megkezdődött a középiskolák megrohanása. Kivételt a Gyöngyösi Vak Bottyán János Gimnázium és Szakközépiskola sem jelentett. A túljelentkezés kezelése nem mindig sikerült. Vegyük pld. az én esetemet. A kötelező orosz nyelv melletti második idegen nyelvnek, Anyám anyanyelvét, a németet választottam. A politechnikai oktatás keretében tanult szakmának Apám szakmáját, a géplakatost. Mindent összekeverve, betettek egy francia-esztergályos osztályba. Oda is jártam a hiba korrigálásáig.

Ott találkoztam Jutka jövendőbeli apósával. Az első magyar órán történt. Bejött a tanár Úr, feltett egy kérdést. –Esetleg meg tudná valaki mondani, ki a legnagyobb magyar költő?- Jelentkezők sora adott választ Petőfi Arany, Wörösmarty, Radnóti, József Attila nevek pattogtak a levegőben.  A tanár úr arcán megvetés és szánalom kifejezése váltakozott. Szánalom önmaga iránt, hogy neki, aki magát a gyöngyösi csúcsértelmiség tagjának tekintette, ilyen tanulatlan siserehaddal kell négy éven keresztül egy levegőt szívnia? Megvetése a válaszadók felé- Ezek a surmók próbálkoznak a legnagyobb magyar költő megnevezésére?-Végül felemelte újját, intett, na most tanulhatsz  söpredék- és elhangzott a megfellebbezhetetlen tanári kinyilatkoztatás, ami általános meglepetést váltott ki. - Legnagyobb magyar költő nincs-, mindig a kor határozza meg, ki  tekinthető nagynak vagy éppen kicsinek. - Sikerült engem is mellbevágnia szavaival, amit már csak  azért sem tudtam igazságnak elfogadni, mert Aranyt vagy Petőfit klasszisokkal nagyobb költőnek tartottam, mint a vasárnapi Népszabadságban olvasott Várnai Zsenit. Az igaz, hogy Kádár korszakban Várnai Zsenit nagyobb költőnek tekintették bárki másnál, akár Arany Jánosnál is. De Arany nem csak egy politika kornak írt . Az igazi művészet kortalan nem igaz Tanár Úr? 

A beiratkozási tévedést kb. két hét alatt korrigálták, másik osztályba kerültem, új környezetbe. A cserével nagyon jól jártam. Egy lapon se lehet említeni a két magyar tanárt. A felfuvalkodott, önmaga szobrát alakító egocentrikus férfi helyett egy bájos, kedves, empatikus tanárnő lett a magyar tanárom. Szinte minden vonalon jól jártam. Egyedül a matek tanárok versenye hozott döntetlen eredményt.  A régi egyben az iskola KISZ titkára is volt a titkárkodás mellett nem sokat törődött velünk és a tanítással se. Az új matek tanár átmenetileg osztályfőnök is labilis idegállapotú idegmók embernek bizonyult. Egyikükkel sem voltam megelégedve.

 

Másodikban az idegmók matek tanár helyett kaptunk  új osztályfőnököt, egy frissen végzett történelem szakos tanárt. Kedvenc tantárgyam egyébként is a történelem volt, de az új osztályfőnök nálam még azzal is beerősített, hogy az osztály többségéhez hasonlóan a Honvéd drukkerek táborába tartozott. Kedvenc játékosunk, Tichy Lajos, a „nemzet bombázója” Honvéd középcsatára volt. Az osztályfőnöknek mi voltunk az első, egyben egyetlen középiskolai osztálya, a következő évben már az egri főiskolán tanított. A tanári kar is a javára változott meg. A magyar tanárnő férje amolyan pót osztályfőnökünk  lett. Kémia-biológia szakos tanárként és tapasztalt pedagógusként jó érzékkel érezte meg, ha az osztályban probléma adódott, ilyenkor időt szakított elbeszélgetni velünk. Ahogyan az életben is vannak kinevezett vezetők,  akiket a vezetettek vagy elfogadnak vagy nem, és vannak természetes vezetők, akiket tekintélyük, tudásuk, emberi kvalitásuk miatt a közösség önként vezetőjének tekint,  mint mi Géza bácsit. Óriási ugrás történt matematikában. Tóni bácsi lett másodiktól a matek tanárunk, aki Gyöngyösön járt ebben az időben gimnáziumba, tudja mit jelent Tóni bácsi személye. Nagyon rossz előzetes híre volt a német tanárnőnek Tante Kétének, Kati néninek, de az idők során rájöttünk, hogy ő egy meleg szívű néni és lelkes pedagógus. Mi fiúk, ha csak tehettük fociztunk. Az egyén rangját az osztály hierarchiában általában a foci tudása szabta meg. Általában de néha ezt a rangot kibillentette, ha a delikvens apja történetesen a gimnázium tanára volt, mint nálunk Sz. Lajosé. Lajos rangja a pályán továbbra is nullálval volt egyenlő de az osztályteremben már egy fejjel magasabb lett. Nála a protekciózás gyanúja is felmerült.Az osztály  alapvetően három helyről verődött össze.  Egyrészt mi, buszmegállósiak, másrészt alapvető ellenfeleink a vasút állomásiak.  A gyöngyösiek, mint fociban jelentéktelenek alkalomszerűen csapódtak oda a létszámhiányosabb csapathoz. Negyedik csoportnak a kollégisták tekinthetők. Koklács Jani (Józsi) nagyon jól, Pintér András jól Suszter Jóska szintén elég jól focizott.  Ha érdekel valakit, talán a régi osztálytársakat igen, a buszmegállói csapat oszlopai: Kiss Alfréd (Szűcsi) Béres Tibor (Tibesz), Ludányi István (Tata) és én, Pista Attila voltunk. A vasútállomás  csapatának alapemberei: Harmath Imre, Ács László Győri Balázs és slussz, mindenkit megneveztem, aki legalább  egyszer egyenest tudott a labdába rúgni. Akinek a neve kimaradt, reménytelen volt foci szempontjából. Ha labda közelbe kerültünk, azonnal focizni kezdtünk, az összeállítások adva voltak, egészen a második osztályig, csak 1 fő morzsolódott le és az osztálylétszám csupán két új taggal bővült.

KissAlfréd (Szűcsi) családja úgy döntött, enged az erőszaknak, így Frédi egy évet kihagy, és a következő évben csatlakozik egy akkor másodikos osztályhoz. A kimaradást nem képességbeli hiányosságok okozták, hiszen  agrármérnök lett belőle. Nemrégiben találkoztam vele, akkor mondta, az osztályfőnök (Vili) miatt maradt ki tőlünk. Vili ugyanis állandóan buzerálta apja  miatt, mert apja nem volt hajlandó belépni a tszbe. Otthon aztán döntöttek, úgyis az erősebb kutya szindróma lesz érvényes itt is, a legokosabb, ha hallgatnak a bölcs magyar közmondásra „Okos enged, szamár szenved.”

Ezzel kitárgyaltam a lemorzsolódó osztálytársat, a lemorzsolódás okát, jöjjenek azok, akikkel kiegészültünk, bár csak az osztálylétszám nőtt velük, foci szempontjából mindketten nullák voltak. De az ő értékeik nem a fociban rejlettek. Debreczeni Ferenc és Csabai Dániel másodikos korunkban kerültek hozzánk, de a foci erőviszonyokat egyáltalán nem befolyásolták.

Debreczeni Feri apja katonatiszt volt Cegléden. Miután áthelyezték Gyöngyösre, családját, így Ferit   is hozta magával. Cegléden a kosárlabda olyan szerepet töltött be, mint nálunk a foci. Feri is kosarazott. Meg is látszott a mozgásán, testtartásán, futásán is. Most látom magam előtt ellentettjét Frédit (Szűcsit), amint fejét leszegve támadja az ellenfél kapuját. Keze a csípője és térde között, súlypontja egészen lent, szaporán aprókat lépett, hogy cikázó mozgását segítse vele. Frédivel ellentétben Debreczeni feje előre nézett, kezei testével derékszögben álltak, készen a labda elkapására nagyokat lépett, de nagyokat is esett. Felkelt, igyekezett alkalmazódni az új viszonyokhoz. Megérteni, mi lehet az a nagyszerű a fociban, ha a többiek   ennyire lelkesen űzik ? Szerény, általában megbízható gyerek volt. Még abban is megbízható,hogy, zakójának bal felső zsebében mindig talált az ember legalább 1 darab mezítábas Symphoniát, vagy öccsét egy még hadra fogható erőteljes csikket. Elsősorban az én agitációm és nyomásom hatására az osztály KISZ titkárnak választotta. Harmath Imre, Imus a maga módján orra alatt eldörmögte „Csak nehogy úgy járjatok, mint Cillei Ulrik és V. László.” A felsőbbség nyilván nem volt megelégedve vele, csak mi, így aztán az osztályfőnök a következő évben új jelöltet indított, aki aztán erős hátszéllel KISZ titkár is lett. Nekünk akkor ment el a kedvünk a KISZ-től, mikor nyilvánvalóvá vált, az nem a mi játékunk, inkább mások játszanak rajta velünk. Feri zenét  tanult, fuvolázott, Sárospatakon a diákfesztiválon díjat is nyert fuvolán.

Negyedik osztályban már nem a fuvolán járt Feri esze.  Dobolni kezdett, megérintette a beat korszak, mint mindenkit akkoriban. Egyszer szünet végén elmerülten dobszólózott az iskolapadon, tán még a fejét is rázogatta, nem tűnt fel neki a hirtelen csend. Ugyanis bejött Kati néni a német tanárnő. Tante Kéte megállt Debreczeni padjával szemben és próféciát tett. „Tudja Debreczeni fiam, mi lesz magából? Magából jazdobos és pojáca lesz!” Kati néni kicsit régimódi volt, a villamost villanyosnak hívta még. Az ő szemében a jazdobos egy örökös alkohol mámorban fetrengő tekergő lehetett, csúnyát, ijesztőt akart mondani, de véletlenül telibe trafált, igaza lett. Debreczeni Feriből híres zenész, az OMEGA együttes dobosa lett. Mi, volt osztálytársai büszkék vagyunk rá, dobszólóit szeretjük, utólag még azt is elnézzük neki, hogy nem tudott focizni.

Szintén menet közben került az oszályba Csabai Dániel. Őt a hatvani gimnáziumból rúgták ki, ugyanis Kádár Jánosnak a Népszabadságban megjelent fényképével törölte ki hátsó, okosabbik felét. Nyilván nem az igazgató ment leskelődni Dani után a WC-re, milyen WC papírt használ Csabai? Valaki besúghatta, de a besúgó honnan tudhatta kinek kell besúgni? Mi ezt nem tudhatjuk, mivel nem foglalkozunk ilyesmivel. Dani nem tagadta, miért rúgták ki, sőt ő maga terjesztette azt, mintegy a mártíromság  nimbusztát építve ki maga köré. Halk, észrevétlen gyerek volt, fénykorát az 1964-es Tokiói Olimpiai Játékok alatt élte, amikor pad alatti táskarádióját hallgava, a legfrisebb olimpiai hírekkel látta el az osztályt. Közepes tanuló volt, fizikából és matekból a bukás szélén billegve. Szinte hihetetlen hogyan tudta elrejteni, és mért titkolta el rengeteg eszét? Ő aki fizikából majdnem megbukott, villamos mérnök lett, szakíró, a híres Magnósok Évkönyve sorozat szerzője. Jóban voltunk egymással, mindketten buszmegállósok voltunk, ő rózsai én meg oroszi. Harmath Imus elnézegetve Dani hosszúkás, tetején kiszélesedő fejét dörmögte az orra alatt „Olyan feje van, mint a kecskének.” Beceneve is ez lett, Kecske.  Valamelyik érettségi találkozón történt, amikor még el tudtam oda menni, részt vett rajta Dani is. Akkor már híres emberként, talán a Műszaki Könyvkiadó igazgatója is akkoriban volt, mindenki udvariasan, szőrmentén bánt vele, kivéve engem. –Dani te kecske! kiáltottam én, hátba verdesve  és az Igazgató Úrat aki vigyorogva hallgatott régi, diák nevére. Egyáltalán nem sértődött meg, sőt boldogan röhögött rajta. Rendes gyerek maradt, lelke mélyén talán együtt skandálta velem „ Ha az ember az marad, ami volt, Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” Volt egy osztálytársunk, aki német órákon tűnt ki. Magas, éles,hangos, rikácsoló fejhangon beszélt németül. „Tiszta Hitler” dörmögte orra alatt Harmath Imus. A név illett rá, rajta is ragadt, elfogadta, nem zavarta, legalábbis soha nem tiltakozott, kivéve az érettségi találkozót, ahol így szólítottam. –Gyula- javított ki. Nem maradt mindenki szabadlelkű diák, egyesek túl komolyan veszik foglalkozásukat vagy életkorukat. egyszóval magukat.  Sebaj, a kinti asztalnál várt rám Pintér Bandi, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium címzetes igazgatója egy kis kvaterkázásra. Neki biztosan nem esett nehezére  diáknak maradni, hiszen diákok között töltötte le életét. Balogh Jutka apósával kezdtem.  Pintér Bandival  mint homlokegyenest ellenkező jelenséggel zárom a focista részt. PS. Pintér Bandit még azért is szerettem, mert együtt fociztunk egy darabig a Gyöngyösoroszi Bányász Sport Kör ifjúsági csapatában.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 16
Heti: 106
Havi: 479
Össz.: 114 451

Látogatottság növelés
Oldal: Második rész
Károlytáró, a felfedezetlen, gyönyörű, tiszta Mátra - © 2008 - 2024 - karolytaro.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »