Károlytáró, a felfedezetlen, gyönyörű, tiszta Mátra

Károlytáró Gyöngyöstől 10,5 km, Mátraszentimrétől 4 km, az erdőtől 0 km. Igen, körös-körül csak erdő van. Valaha a környéken bányászat folyt. Ma nincs bánya, bolt, iskola, templom, kocsma. (Pedig igény lenne rá, mármint a boltra és kocsmára.)

karolytaro_legvonalbol.jpgkirandulas_kopasz_hegyre.jpg

Károlytáró közigazgatásilag a közeli Gyöngyösoroszohoz tartozik, http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%B6ngy%C3%B6soroszi Gyöngyösoroszi Heves megye nyugati részén, a Dél-Mátrában Gyöngyöst õl É-ÉNY-i irányban 4 km-re fekvõ település a Toka-patak mellett. A falu belterületi településrésze a községtõl 7 km-re fekvõ Károlytáró . Itt mintegy 70 lakóház található. Külterülete Bagolyvár , Vízgát és Templomrét egy-egy lakóegységgel.annak belterületének minősül

.Ennek a honlapnak a szerkesztője és tulajdonosa én vagyok Nevem: Pista Attila, állapotom, jelenleg már nyugdíjas.Korábban közgazdaként dolgoztam. Utolsó munkahelyem:Budapest Lapker Zrt.volt, munkaköröm:piacelemző volt.

photo_00012.jpg

  Ez a kép még az első és reményeim szerint utolsó agyvérzésem előtt készült, még vígan iszogattam otthon a vörösbor fröccsöket, nem is gondolva arra, hogy az egészség mennyire törékeny és  ideiglenes állapot.

 Honlapomat folyamatosan bővíteni fogom, bemutatva az itt élőket.Kérem a Tisztelt látogatót, keresse fel a Stifort program, Onex program és Sikerperogram menüpontokat is.Ha valaki közzé kíván tenni valamit a honlapomon, eléhertő vagyok a kispalyas@hotmail.com email címen. Szívesen közzé teszek fényképeket is,a közösséget érdeklő, vagy egyéb híreket, hirdetéseket.

Károlytáró a korábbi bányászati vállalat az Országos Érc-és Ásványbányák Mátrai MŰvei nevű komplexum (ércbánya, ércdúsízó üzem), az ezekhez tartózó, szállítási-karbantartási, adminisztrációs infrastruktúra alkalmazásában álló dolgozók egy részének letelepedési, lakhatási lehetőségének megteremtése céljából épült az 1950-es, 60-as években. Korábban saját iskolája is volt, összevont osztályokkal. Az iskola épületben üzemelt egy vegyesbolt is,ahol  heti egy alkalommal húst is  mértek.

Mára mindez emlék csupán. Maradt viszont a szép, csendes egészséges környezet. az erdő az ablak alatt kezdődik, bejárnak a szarvasok időnként vaddisznók is.

 

szarvas.jpg     

vaddiszno.jpg

Éjjel a bagoly rosszallóan huhog, már megint röpködnek össze-viszaa a      denevérek és abajgatják a lepkéket..denever-jo.jpg bagoly.jpg

Átvonulás közben megpihen és dürrög a fajdkakas, csak ki kell lesnifajdkakas.jpg

Kánikula esetén is, itt nagyon kellemes az időjárás. A tél is nevéhez méltó,szinte egész télen van hó.

teli_panorama.jpg

Gyöngyösoroszival és Gyöngyössel műút köti össze, ami gyalázatos állapotban van, elsősorban a környező erdőkben folyó fakitermelés és és a fa elszállítását végző több tonnás teherautóknak az útviszonyokat meghaladó terhelése miatt.Hiányzik a karbantartás is. Nagyobb eső után a víz szabadon hömpölyög az úttesten, árkokat mosva ki magának, ami télen szétfagy, az úttest utána jobban hasonlít tankcsapdához, mint műúthoz.katyus_ut.jpg

Tranzitforgalma is megemlíthető, elsősorban a közeli MÁtraszentimrébe vezető erdei földúton http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1traszentimre Ezen az úton sok km. megspórolható, ha Gyöngyöről akar eljutni valaki Szentimrébe.

Menetrend szerinti autóbuszjárat óránként, kétóránként indul Gyöngyösről Gyöngyösoroszin át és vissza, bár az olyan  autóbuszvezetők, akik féltik munkaeszközüket, az elhanyagolt út mitt irtóznak Károlytáróba jönni, személyes kitolásnak tekintik, ha ide vezényelik őket, Ehhez mérten is viselkednek, mintha kegy lenne, hogy gyaloglás helyett most már autóbusz szállítja az utasokat még Gyöngyösorosziba és Károlytáróba is. Az utazó közönséggel való packázás a beszállítással kezdődik. Bár az autóbusz már régen a kiindulási helyén áll, a buszvezető csk 1-2 perccel az indulás előtt tűnik fel,foglalja el helyét, mintha perverz örömöt okozna  neki. hogy az utasok szinte egymást tapossák, mivel a beszállítás nem folyamatos, nem kezdődik el indulás előtt legalább 10 perccel, megelőzve a tolakodás kialakulását. Helyette inkább kávézgatnak, beszélgetnek, az utasok pedig birka módjára hadd tapossák egymást! Úgyse tudnak máshova menni, konkurencia nincs.sorbaallas.jpg

Mindez 2012-ben, a MÁTRA VOLÁN dícséreteként aligha értelmezhető.

Az volt az igazi, amikor gyöngyösoroszi születésű gépkocsivezetők jártak még hozzánk,ők ember módjára viselkedtek a velük egy faluban élőkkel.  Mint ahogyan nemrég még Tóth István is mondogatta tréfásan, megyek Károlytáróba, "a fénybe és pompába".

toth_istvan.jpg

matra_volan.jpg

De ejtsünk szót a régebbi idők megbecsült gyöngyösoroszi buszvezetőiról is,elsősorban Gyula bácsiról, Gyarmati Gyuláról, majd Gurgyi Pistáról, Kunó Jóskáról. az Öreg Kunóról, Bányai Józsefről. majd később került ebbe a sorba Colombó hadnagy aki bár rédei volt csak, mégis mindenki hadnagynak hívta őt és szerette. A hadnagynak aztán fejébe szállt a dicsőség, kirakták a Mátra Volántól. Azt hallottam felőle, hogy Rédén colombo_hgy.jpg

teherautón látták," hadnagy " létére. Kabátját kihízta, a jelek szerint úgy etetik, mintha hízódisznó lenne. Pártállása szerint lelkes MIÉP-es volt Colombo, képes volt bárhol megállni és letépdesni más pártok választási plakátait. Sajátságos reflex lehetett Colombónál, hogy amikor behajtott Gyöngyösre és leért a Kálvária-domb aljára, megpillantva a sebességkorlátozást jelző 40-es táblát, önkéntelenül a gázra lépett, addig nyomta azt, míg el nem érte a legalább 80 km/őrás sebességet és büszkén, felemelt fejjel robogott be Gyöngyösre. Úgy volt a táblával, mint Pavlov kutyája a  csengővel, a kutyánál a nyáladzás kezdődött el, Colombónak meg a lába kezdte el a gázpedált nyomni az adott jelre.pavlov_kutyaja.jpg

Ki ne emlékezne K. Imrére, a kölnikapitányra, aki annyira lassú volt, hogy tartani kellett attól is, hogy egy idegesebb és tiszteletlen csiga-bigacsiga-biga.jpg feledve reumáját,félredobva mankóit, szégyenszemre megelőzi. Sokáig vezette a buszokat korábbi osztálytársam Tóth László, aki Búvár Laciból lett Csirkés Laci bácsi. majd amikor elbúcsúzott a volántól, fiát, Roli Urat hagyta ránk örökül.Sokat utaztam estefelé haza Roli Úrral, mindíg türelmesen végighallgatta, hogyan adtam részletes technológiai tanácsokat Molnár Lacikának, aki a Gyöngyösi Játékszín tagjalacika.jpg és a Víztisztító Üzem egyik vízkezelője volt és balszerencséjére aznap munkába utazása közben velem sodorta össze a balvégzete. Lacikáék mészhydrát oldat hozzáadásával, lúggal közömbösítették a szerintük még mindíg  savas bányavizet. Általában  azzal kezdtem tanácsaimat, hogy soha  ne keverje össze a sorrendet, először mindíg jól savazza be a vizet, mert az még képes lesz az évek során leülepedni és megtisztulni, akkor aztán ott maradnak munka nélkül, még a végén igazából dolgozniuk kell. Nekem mindíg csípte a szemem ez a társulat, helyben volt a munkájuk, nem kellett fél napokat utazniuk, mint nekem, helyette nagyokat aludtak, nem véletlenül van betéve ágy a gépházukba,ráadásul mindíg sírtak, "kevés a pénz" a munkához és végzettségükhöz képest, elvégre ők technikusok!  Pedig még  hűségjutalmat, szénjárandóságot is kaptak, mintha igazi  bányászok lettek volna. nem csak amolyan vízbányászok Ha Lacikával találkoztam, mindíg a lelkére kötöttem a helyes technológia sorrendet, először besavazni kell  a forrásvizet, utána jöhet a "meszezés". A "meszezés" úttörője Rácz Antal volt, víztisztító szocialista brigádjuk névadója.Rácz Antal egymagában megoldotta, a maga néhány osztályával, amihez ilyen Lacika- féle technikusból legalább 4 kell, ő 2-3 óránként beleöntött a csorgába egy zsák meszet, még utána is köpött néhányat, a munka kiválóan el volt végezve.Sajnos Rácz Antal névadó fényképét nem találtam a neten, helyette érjék be névrokona, a legedás Rácz Laci prímás képével.racz_laci.jpg bár alig van közöttük hasonlóság, főleg a ruházatban.  Antalnak több kitüntetése volt,bajúsza viszont nem,Antal  főleg szocialista brigádjelvényekkel rendelkezett, legalább egy nagy  marékkal volt neki is, mint mindenkinek,aki dolgozott valahol valamit. Szívesen is viselte őket. Alatta Roli Űr.képe látható, amint a vízmeszezés fortélyain elmélkedik. Az általam elvetett mag jó talajba hullott.Roli Úr bármikor át tudná vállalni Lacika "nehéz", technikusi végzettséget igénylő feladatainak ellátását,mégha szíve mélyén azt nem is tekinti munkának.

Mostanra már Roli Úr is lelépett, idegenek utaztatnak bennünket,velük nem lehet beszégetni ilyen fontos témákról, mint a víztisztításnak elnevezett vízmeszezés. toth_roland.jpg

 De mondjunk valami jót is Károlytáróról.Telfon, mikrohullámú internet, DigiTV, UPC-TV van.AZ internet bevezetéséért nagyon sokat tett a polgármester asszony, a képen balra örök hála neki mindezért! polgatmedter.jpg

Naponta jön a postás kisasszony, Veronika GYöngyösorosziból, üríti a postaládát. Ő az,itt a képen, a postáskisasszony.kedves és segítőkész , de itt ennyi idős ember között ez szinte elvárás.

imre_veronika.jpg

Károlytáró lakói nagyrészt idős emberek, másrészt az elüresedett házakat, lakásokat megvásáró síkvidéki emberek, akik ide jöttek hegyet, erdőt látni.

Előfordul, hogy az átutazó itt szabadul meg megúnt házikedvencétől, kidobja a kocsiból elöregedett kutyáját, mely eb némi tétovázást követően felveszi a nem túl előkelő kóbor kutyai státuszt.

A szerencsésebbje gazdára lel, a helybeli lakosok között. Fehér Istvánné például egy egész tacskó generácónak adott otthont. A kutyák nevei: Vakkantó, Bakkantó, stb. voltak, de a Vaki általános névre mindegyik hallgatott.

kobor_kutya.jpg

  Az itt lakók általában békés, csendes emberek bár olyan is akad, akit a tettvágy és feltűnési viszketegség egész Budapestig hajtott, hogy ott tüntettve hangos hangon helyt adjon hirtelen gyökeresen megváltozott politikai meggyőződésének.

okoska1.jpg

Az úriember, a képen, mint lelkes politikus, már évek óta nem ér rá dolgozni, Isten és az állam kegyelméből éldegél, mint a madarak.A Rólunk írták menüpontban egy átutazó visszaemlékezéseiben megemlíti őt, mint szakállas, kutyás embert, aki, órákon keresztül bámulja a semmit Őt itt Okoskának hívják, akik olyan balszerencsések, hogy ismerik. Magát a történelem nagy tudósaként adja elő,

http://index.hu/politika/belfold/2007/marc15/videok/?vid=/belfold/marc15/gybacsi

 bár az első néhány suk-süknél, amire nem kell sokat várni, hamarosan kiderül, hogy a tudós  úr egy igazi, műveletlen tapló, akinek a fejét megzavarta az a néhány könyv, amit véletlenül elolvasott silány élete során.Pedig becsületes szakmája is volt neki, kőműves volt, azelőtt, hogy a rendszerváltást megelőző uralkodó párt tagjaként, rá nem döbbent, arra a kínos tényre, hogy büdös neki a fizikai munka.Mivel minden igazgatói és bankelnöki állás éppen  be volt töltve, kénytelen volt értelmiségi álorcát ölteni,és keményen nekiállni a semmittevésnek, különböző betegségek felfedezésének a szervezetében, amikkel szert lehet tenni egy kis rokkant nyugdíjra.Szemüveget még nem visel, de szakálla már van. Minden adva volna a lezülött,  muzsik gyökerekkel rendelkező tajga- vidéki orosz értelmiségi látszathoz,aki sikeresen, első nekifutásra kijárta a helyi felekezeti iskola alsó tagozatának mind a három osztályát, beleértve az emelt szintű  ismétlő negyediket is, ahol már a tizedes törteket is oktatják! Ráadásul erősen raccsol is.Mondása:"Pávás az evdő" lefordítva köznapi nyelvre "Párás az erdő"lehet gombázni!közönségsiker lett Károlytárón. A következő videon a tudos úr másik pályára lépett, politológusként és alkalmi tenyérjósként oktatja és riogatja atomháborúval a "buta"pestieket:

http://index.hu/politika/belfold/2007/marc15/videok/?vid=/belfold/marc15/01Számomra megfoghatatlan, hogy körben az a sok butapesti miért nem hívott azonnal mentőt,és követelt azonnali testreszabott kényszerzubbonyt neki,kenyszerzubbony.jpg

hallgatva Okoska almával iilusztrált jóslatát a magyarországi atomtámadásról. Talán arra gondoltak, akad elég futóbolond Pesten is bőven magától, luke.jpg

miért szaporítsák betelepítéssel őket, menjen haza békével szerencsétlen hülyéje, nekünk ennyi is elég volt mára belőle! Mars haza! mutatja leendő  sárgaházi szobatársa, aki kimenőt kapott  egy kurta kis időre Hát persze nekünk nincs akkora szerencsénk, hogy Pesten  bevigyék a Mosolygók Házába, a többi fel nem ismert zseni közé.mosolygok_haz_menekult.jpg

Ha szerencséje van és rábukkan egy gyanútlan tristára, aki nem ismeri még őt, akkor összfüggéstelen szóözönnel tarja fel dolgában azt aki óvatlanul szóba elegyedett vele.Betegségeinek hosszas felsorolása soha nem marad el, mintha az bárkit is érdekene. Az ő betegégére egy gyógymód lenne,jó, tudja ezt mindenki, jó sok kiadós korbács a hátára,és egy rámenős, harapós boxerkutya a sarkába,boxer_kutya_porazon_181390_34008.jpg hogy le ne késse a számára lapátosztással kezdődő munkakezdést! Még egy esemény, ami a kiöltözött,a magát magyar hazafinak álcázó Okoska nélkül elképzelhetetlen lenne:

 

http://index.hu/politika/belfold/2007/marc15/videok/?vid=/belfold/marc15/03

okosa-zaszloval.jpg

 Remélem ezzel a néhány sorral kilrdemeltem az utókor háláját, felvilágosító munkám eredményeképp  megússzák az Okoska-féle szóözönt, nagy ívben elkerülik őt, mert pimaszságban,tolakodásban egy rámenős piaci légy tehetségtelen amatőr pancser csupán hozzá képest.Több alkalommal is láttam, amikor még helyismeret nélküli károlytárói új-lakosok nyári estéken békésen letelepedtek valmelyik szalonna sütő helyen, élvezni akarták a csendet és nyugalmat, de hamarosan feltűnt a tűz mellett Okoska ripők, visszataszító, tenyérbemászó ábrázata  is,  aki nyomban átvette fölöttük a hatalmat, vége lett a békés estének.Balszerencsémre az ablakomből én mindezt látom, ordenáré hangoskodását talán Bagolyirtáson vagy Szentimrén is hallják.

Ígérem, ezzel Okoskát befejezem, holnap a rendes emberekről írok.(Folyt.köv.)levike.jpg

A képen látható fiatalembert Levikének hívják,velem szemben lakik testvérével és szüleivelszucs_jani_es_ildi.jpg. Egy alkalommal vittem ki a szemetet, ő az út másik oldalán, a kertjükben játszott és váratlanul rám köszönt:"Szia Mikulás"-mondta. Megörültem, inkább vagyok Mikulás,mint Krampusz.

en_a_mikulas.jpg

.-Szereted a Túró Rudit Levike?-kérdeztem, mint Mikulás, persze civilben voltam, Mikulás munkaruha nélkül.  Szerette, így aztán elhívtam magamhoz Túró Rudit vételezni a hűtőből.Nővére Szabina is elkísérte, ő is szereti a Túró Rudit.Barátságunk azóta is töretlen, nagyon szépen köszönnek, ha néha találkozunk. A képen Szabina.

szabina.jpg

 Levike már tudja, az élet nem habostorta, -Virág et után-,az_elet_nem_habostorta.jpg számára is korán elkezdődött a kiképzés. Óvodába, Gyöngyösre jár, naponta utazgat, a már ismertetett utazási körülmények mellett,- a Mátra Volán kegyelméből. -Iskolába is oda fog járni, mint minden károlytárói gyerek. Nem írigylem őket ezekért az élményekért.

Károlytáró beletrületnek számít ugyan, de alapvető élelmiszerekhez azért mégsem lehet helyben  hozzájutni, élelmiszerbolt hiányában. Az itt élők ebből a szempontból bizony még  mostoha gyermekei az országnakmostoha_gyerek.jpg.  Úgy tűnik, jelenleg  ellátás szempontjából rossz helyen laknak, ,ilyen ellátás van: ellátás almás.ellatas_almas.jpg Ígéret történt ugyan, a helyzet megváltoztatására,de változás azóta sincs, mivel senki sem hajlandó társadalmi munkában, garantált ráfizetésért kereskedni itt . Az a világ megszűnt, amikor csak panaszos levelet kellett írni a hatóságnak, és az intézkedett, figyelmen kívül hagyva az üzletii racionalitást és alapvető  gazdasági törvényeket. A videon látható polgármester helyett az új polgármester már a II. ciklusát tölti, rosszindulat volna azt állítani róla, hogy nem próbálkozott megoldást keresni, de sajnos, és ez előre borítékolható volt, nem sikerült neki sem, mivel  elsősorban nem ez  a polgármester dolga. és hatásköre. Szemrehányást akkor tehetnénk neki, ha  üzletnyitási kérelmezők sokaságának nem adott volna ki hivatala működési engedélyt. Bár mindez fordítva történt , a polgármester asszony igyekezett Károlytáróra vállalkozót találni, de könnyebb a tűt megtalálni a szénaboglyában, mint olyan vállalkozót, aki a biztos ráfizetés tudatában munkát és pénzt fektet egy halvaszületett vállalkozásba. De a lényeg, Károlytárón a jó levegő és nyugodt környezet továbbra is megmaradt. Azt azért szögezzük le, hogy az élelmiszer kereskedelem, ahogy az italbolt, vagy nevezzük inkább kocsmának üzemeltetése is, üzleti vállalkozás, senkitől sem várható el, hogy ráfizetéssel kereskedjen Károlytárón, ha megfelelő forgalom és haszon képződne itt, akkor elhessegetni sem lehetne a vállalkozókat innen. Honlapom egyik célja, ráirányítani a figyelmet, a kihasználatlan turisztikai kirandulas_kopasz_hegyre.jpg  a_kopsz_hegy_tetejen.jpg

és az ahhoz kapcsolható vendéglátási, kereskedelmi lehetőségekre is. A képen a Világos-hegy, mifelénk Kopasz hegynek nevezett célpont felé tartó, majd a tetején boldogan trónolók láthatők. továbbá a fenséges panoráma. A volt iskola épületében például kialakítható lenne bármikor egy több férőhelyes pihenő ház is, estleg élelmiszer eladással kombinálva.Íme a prototípus:piheno-haz.jpg Érdemes volna ezen az úton elindulni, síránkozás helyett, az ésszerű, vagy ésszerűnek tűnő megoldásra koncentrálni.Már látom is lelki szemeimmel,Gróf Úrral együtt,- akit egyes elvetemültek Néprádiónak neveznek, sőt olyan galád is akad, aki egyenesen  Tóth elvtársnak hívja-.mint Levike egyik nagyapja, Horváth Miska- a bolt helyén kialakított pihenő-turistaházat. grof_ur_es_en.jpgA

karolytaroi_jovendo_turistahaz.jpg

A volt vállalkozó Lázár Bandi  már el is költözött, ezzel megszűnt a Lázár-kocsma is, úgyanúgy, ahogyan a legendás Őzike italbolt is, melyet itteni űtjai során  Molnár Illés (Inci) is fel szokott keresni amelynek tulajdonosát foglalkozási megbetegedés, derilium tremens vitte el.A kocsma napi forgalmáról, gondos gazdaként, sajáttorkúlag gondoskodott, holott  abba besegítettek még Mátraszebtimréből érkezettek is, nem is említve a buszra várakozó átutazó turistákat és bennünket bennszülötteket. Nem tagadom, nekem hiányzik az Őzike. nem csak az ott honos demokratikus hangnem miatt, hanem a sokszor nagyon vegyes,  társaság miatt is,akik itt nem hangoskodhattak, mert duhajkodást és egyéb rendbontást Mellik mester nem tűrt meg. Ha az embernek nem volt kedve végighallgatni ugyanazokat a történeteket, ugyanazoktól, a már többször is hazugságon kapott mesélőktől, akkor a kisfröccseit haza is vihette, Mellik mesternél elvitelre is lehetett vásárolni, nem volt kötelező minden böszme zagyvaságot végighallgatni.falusi_kocsma.jpg

is! Szerencsére Károlytárón búnözés még nincs, itt még nem intézményesült a volt belügyminiszter által elfogadottnak tartott "megélhetési" búnözés, az emberek ismerik egymást, még apróbb lopások sem fordultak elő ezidáig, remélhetőleg így is marad. Garázdaság miatt 3 eljárás folyt le, nevet nem említek, kit marasztalt el a bíróság. Annyit segítek, a delikvens neve O betűvel kezdődik, a folytatása, ugye milyen meglepő? - koska-. 

Azt, hogy Gyöngyösoroszihoz tartozunk, onnan is érzékelhetjük, hogy évente 1-2 alkalommal onnan jönnek fel közmunkások fúvet nyírni. Annak az idős embernek, aki igényli, naponta hoznak ki meleg ételt a gyöngyösoroszi óvodai konyháról, mikrobusszal.A közmunkásokat ugyancsak megbecsülik, reggel 8 óra felé mikrobusz szállítja ki a faluból és az ételhordó busz szállítja haza őket délben.No de addigra szegények már azt is megbánhatták,hogy megszülettek, mert Károlytárón minden mozdulatukat Okoska fürkész tekintete  követte. Még pihenés közben is, amikor letelepedtek tízóraizni és "cigiritázni" egy árnyas fa alá, föléjük tornyosult a hatalmas bunkósbotjára támaszkodó és a nap minden percét kiélvező Okoska,- aki végre hallgatóságra talált .okoska_szonok.jpg-

Ccsoda hogy egyetlen közmunkás bicska sem szabadult eddig el és akadt  bele Okoska irhájába. Ezt persze nem biztatásnak szántam, bár megérdemelné. Én szerencsémre nem voltam soha közmunkás, nem is kaptam ekkora megbecsülést,ezért napi 12-14 órát kellett utaznom autóbusszal munkahelyemre és vissza. Reggel fél 5-kor indultam el, és este fél 7-re értem haza.Mindaddig, amíg a 18.10-es bussz feljött Károlytáróba, később már a 19.10-es busszal tudtam csak hazajönni, így este fél nyolcra már otthon is voltam.Nem kellett segélyekért folyamodnom, a szüleimtől azt tanultam, hogy a rendes emberek megélnek a saját munkájukból, munkát pedig mindíg talának, ha keresnek, és akarnak is, tudnak is dolgozni.Mindehhez csak akarat kell és konvertálható szaktudás.A szaktudást, isklában, iskolákban lehet megszerezni.Mielőtt elkezdeném magamat túlságosan tömjénezni,tukor.jpg

 meg kell időben jegyezni,hamis lesz ez a tükör! Pedig " amit szeretek magamban, az a szerénység"mondta már Bástya et.bastya_et.jpg is, úgy.mint most ahogyan én állítom eléggé szerénytelenül onmagamról, hogy megvan,ez a nagyszerű, ám belőlem is sajnos hiányzó tulajdonság.  Nem egyedül jártam naponta éveken keresztül Budapestre dolgozni, együtt utaztam oroszi diákokkal, akik a jövőbeni szaktudás reményében tanulni jártak a fővárosba, vállalva mindennapi több órás törődést is. Könnyebb lenne arra hivatkozni, hogy nincs a környéken munkahely,de mint vállalva a nehézségeket, tenni is azért, hogy legyen!Egyik kedves és kellemes, jólnevelt diák utitársamzimany_boglarka-jo_kep.jpg Zimány Boglárka volt.

A természeti szépségeken kívül Károlytárón más nevezetesség nincs, hacsak az Okoska-féle arborétumot nem tekintjük annak,egyéb  látnivaló nincs, kegyhely, emlékhely sincs, emléktábla a település  valamikori hírneves lakőjára emlékeztetve szintén nincsen még. (Az Okoska-féle életrajzon szorgosan  dolgozom.)

Nehéz olyan lényról írni, majdnem ember írtam a lény helyett, akit Isten haragjában teremtett meg,Gyöngyöst sújtotta vele, annak talán legkevésbé értékes Duránda nevű városrészébe csapott be az Úr haragja.

isten_haragja.jpg

duranda.jpg

bár az ott lakók mást érdemeltek volna,mégis egy  katonatiszt   családjába fura teremtést hozott a gólya. Családnevet szándékosan nem írok, mert ha tudja valaki, kirőlvan szó,,akkor nem tőlem hallotta a nevét,-rossz tapasztalatai vannak, voltak  vele kapcsolatban a- legrendesebb családba is kerülhet kakukktojás, de magát a családot nem a kikelt  fiókán keresztül ítélik meg többnyire az emberek.kakukktojas.jpg

Tudjuk, bármilyen elvetemült is a gyermek, a szülói szem számára ő a legkedvesebb, legaranyosabb az egész világon.

obama.jpg

de azt,hogy mi lesz belőle mire felnő, a szülő már nem képes mindíg  befolyásolni, nem tudni,mniből lesz a cserebogár? biszku.jpg.Annyi azért borítékolható, hogy kakukktojásból nem kel ki struccfióka, akár egész évben keltheti a strucc, nem fog neki sikerülni.Nem érdemes tovább kerülgetni a lényeget, Okoskának se a családnevét, se az utónevét nem írtam le, még utalás formájában sem.Akkor láttam életemben először, amikor hosszas bolyongások után az Ércbányához kerültem dolgozni, ott találkoztam egyszer vele egy KISZ taggyűlésen. Akkor még nem sejtettem, honnan is tudná az ember előre a sorsát,,én pedig azt hogy az a köpcös, raccsolásával, az arisztokratákat majmoló, bizalmaskodó, hangoskodó, disznószemű undormány lesz éveken keresztül a közvetlen szomszédom? De sajnos  így történt, pedig én akkor még Gyöngyöson a Vörös Hadsereg úton, ma Pesti út 5-ben lakatam, egy gyönyörű, vadonatúj 2 és félszobás lakásban. Ezt a lakást az OÉÁ Mátrai Múvei vezetőjétől az úgynevezett bányabárótól Flórián Gusztávtól kaptam, persze nem ingyen, de abban a lakásínséges időben a nagyobb vállalatok vezetőinek kijelölési joguk volt, a frissen felépített lakások megvásárlására. Azt gondoltam, ott is fogok megöregeni, mindaddíg, amíg II, feleségemmel úgy nem döntöttünk, hogy közös megegyezéssel elválunk.Ezt a döntésünket később soha nem bántuk meg. Én átmenetileg Anyámnál húztam meg magam, mert a bírósági döntés szerint a lakás vételárának felével, nem a piaci érték felével el kellett hagynom, az addig közös lakást.

 voros-hadseg_ut.jpg

Éveken keresztül éltem Anyámnál az Ércelő 5. sz  verandáján, mindaddig, amíg Lovász András, az Ércbánya  új vezetője úgy nem döntött, ebből elég lesz, lakást utalt ki számomra a Károlytáró lakótelepen, pedig nem is kértem  tőle.. Nem is vettem komolyan az egészet, mígnem egyszer Polgár Aladár, aki akkor gondnok volt, érdekes pályafutás az övé, raktárosból lett személyzeti vezető. majd végül gondnok, bejött az irodámba és felszólított, hogy kövessem. Egy mikrobuszhoz mentünk, ahol már  várt ránk Okoska. A lakótelepre utaztunk, ott bementünk egy lépcsőházba, le az algsorba,ahol a pincék is vannak ahogy itt hívják, a foldszintre, ott szembetalálkoztunk két ajtóval. Balra és jobbra a folyosó nyílt, ahol pincék voltak. A két ajtó egy-egy lakásba vezetett, Polgár javasolta, válasszunk magunknak lakást. Okoska a bal oldalit választotta, nekem, a jobb kézre eső jutott.Okoska választását elfogadtuk, azóta is így van. Az ő lakásában egy nagyobb konyha és egy kisebb szoba van. Az enyémben kisebb konyha és egy nagyobb L alakú szoba. Mielőtt beköltöztem volna, bátyám tanácsára kicseréltettem a lakás villamos vezetékeit, hiszen elhatároztam, villannyal fogok fúteni és főzni is, rezsón fogok.A lakás építésekor kisebb villamos energia felhasználással számoltak, a beépített vezetékeket mindenképpen ki kellett cseréltetni.a régi nem bírta volna el a terhelést. A munkát Skreka Gyuri végezte el, akinek már az édesapja is az Ércelőgépészet dolgozója volt, egy másik szintén nagyon ügyes villanyszerlő Pom-Pom segített neki. A festést Cselló végezte, művésznevén Marcellő aki szerzett nekem padlócsiszoló mestert  is, aki a csiszológépét nem tudta nálam áram alá helyezni, mert még ott nem szerelték be addigra az áramot .Okoskától akart áramot kérni a csiszolás befejeztéig, amit ő megtagadott, amit elég furcsának tartottam azok után, hogy tőlem kért és kapott kölcsön pénzt lakása megvásárlásához. Akkor még nem szakadt meg közöttünk a diplomáciai kapcsolat.Igy aztán a padló csiszolás nélkül maradt.A konyhai mosogató boylert, a fürdöszoba boylert Varga László szerelte be, így aztán lett meleg vizem a konyhában is meg a fürdőszobában is, ahol a beépített fürdőkádat Nyilas Laci munkájának köszonhetem. Végül is elég kényelmesre sikerült minden, lett meleg víz a mosdóban is, a fürdőkádban is, a konyhában is. A fútéssel nem sokat kellett törődnöm a villanyfútés miatt, nagyon jó kényelmes kis lakásom lett, Lovász Bandi jóindulatú erőszakosságának következtében. A lakásomből kinézve gyönyörű panoráma tárult a szemem elé, szemben a sokszínű, színét az évszakoknak megfelelelően zöldből, vörösre ,majd fehérre cserélő színű  erdővel borított Mátra karéja volt teki_hegyek.jpgvolt látható véges-végig, egészem addig amíg az Okoska-féle arborétum  el nem takarta a kilátást. Ez volt az oka annak, hogy tavaly megvettem a másik tömbházban egy első emeleten lévő kétszobás lakást, onnan zavartalan lesz a kilátás. Még nem költöztem át, mivel az ottani teljes felújításhoz egyelőre nincs elég pénzem, ezért úgy döntöttem, hogy addig is, amíg össze nem gyúlik a szükséges pénz itt maradok a régiben, de nem fogok télen  fagyoskodni, a régi ajtót és ablakokat  kicserélem jobb  hőszigetelésű ajtóra és ablakokra. Egy füst alatt kicseréltem új lakásomban is a bejárati ajtót és az összes ablakot Sokan kérdezték azóta tőlem, nagy felfordulással járt-e  a csere, ki végezte és mennyiért a munkát? Mivel a honlap indításkor leszögeztem, minden közérdeklődésre  számot tartó információt itt közzéteszek, tehát: a munkát a Ludányi Üvegezés http://www.ludanyiuveg.hu/muanyag.php végezte, elérhetősége benne van a gyöngyösi telefonkönyvben, a munkakezdés előtt helyszíni szemlét tartanak, melyről előzetesen telefonon értesítenek, a munka árát Jutka asszony, Ludányi Tíbor,- orosziaknak Bigyós Tibi-  felesége közli, ugyancsak telefonon, megrendelni, érdeklődni is nála lehet. Tisztán dolgoznak, az építési törmeléket, s régi ablakkeretet elviszik, szemét semmi se marad utánuk, az elkerülhetetlen, a bontással együttjáró port leszámítva, csak ajánlani tudom őket mindenkinek.nem űgy, mint a gyöngyösi túzoltókat, akikről a következő, túlzó, nyilván hazug  történetet hallottam.Csörög a telefon a gyöngyösi túzoltóságon-Túz van, túz van nálunk.-mondja egy kétségbeesett hang.-Jól van, ne hagyják kialudni, majd reggel kimegyünk és eloltjuk.-hangzik egy álmos hang a túzoltóságról.Szó esett már az Okoska-féle arborétumről, akkor ismertetném kialakulásának igaz történetét.Tudni való,hogy a földszinti lakások tulajdonosainak kizárolagos joga,az ablak alatti, a házfal melletti kb. 3 -4 méter széles terület hasznosítása és birtoklása.végig a lakása mentén. Nálunk az I. emeleten lakó Benus Ferenc kerítette el  ezt a földet, kis konyhakertet kialakítva ott.. Én nem vitattam el a kiskertjét tőle, csak arra kértem, lehetőség szerint szedje le a kerítés tetején futó szögesdrótot, már a lehangoló látvány miatt is. Benus valamelyik alkalomml kidobott narancshéjat talált a kert Okoska ablaka előtti részén. Szemrehányást tett Okoskának amiért teleszemetelte a kerjét. Okoska felbőszült, milyen alapon merészeli Benus magáénak vallani azt a földet, ami őt illeti? Felszólította, takarodjon az ablaka alól. Vitának helye nem volt, a törvény Okoska oldalán állt.Benus neki is kezdett a kerítés lebontásához,engem arra kért, engedjem meg, hogy az én ablakom alatti részen maradhasson, amíg a veteménye be  nem érik. Természetesen hozzájárultam, csak arra kértem, utána bontsa le a kerítést is, nem kell az oda, az ablak alatt majd pázsit lesz, vettem is vetőmagot, amit a következő tavasszal Gróf Úr, akit egyesek Néprádiónak merészelnek nevezni, vetett el .A pázsit nem kelt ugyan ki, a szakszerű grófi veteményezés ellenére sem, de a természet azért visszavette azt, ami az övé volt.Vadvirágok ősgyep, helyenként azért csalán is nőtt az ablakom alatt, amit a közmunkások külön díjazás ellenáben  évente kétszer gyönyörúen le szoktak nyírni. Miután Benus felhagyott az ablak alatti kertmúveléssel, Okoska nekilátott a neki járó rész elkerítéséhez. Először nagy köveket hurcolt oda, mint a ganajtúró szkarabeusz bogár és rakta körbe az új kerítés nyomvonalát, amíből elkezdtem sejteni, a dolgok rossz irányba fognak fordulni.Kezdve azon, hogy szélességben jóval túllépte a valmikori Benus kert határát, az elhatárolt részt kiterjesztve közterületre is, oda, ahol régebben személykocsik szoktak járni, annyi helyet hagyva csak,amennyi még szűken elég egy kocsinak az elhaladáshoz. Így aztán kertjét szinte megduplázta. melynek az én felém eső határvonal- kialakításánál nem ragaszkodott a derékszög követéséhez, a kövek erősen tompaszög szerint, csámpásan, sorjáztak, az én látószögemből nézve hegyesszöget alkotva, behatolva az én képzeletbeli területemre is, ezzel nagyon Okoskának kedvezve. Nem szóltam, nekem nem voltak terveim a kerttel, gondoltam mások majd szóvá teszik a kert idétlen formáját és eltúlzott területét. A kőkerítés nem volt elég neki, igaz hézagos és alacsony is volt.mégse Déva várát építette. Hamarosan nekilátott hát alkotása tökéletesítéséhez, elvégre az örökkévalőságnak építkezett. Az erdőben fahusángokat,vágott, azokból cölöpöket faragott,a cölöpökre különböző alkoholos úvegeket, köcsögöket tűzött, ezeket a cölöpöket verte be a kövek közötti résekbe. Nyírfa és akáccölöpök voltak ezek. Azután hosszanti irányban gallyakkal kötötte áta-bota módon  össze őket. Sikerült úgy összetákolni a kerítését, hogy már ő sem tudott bemenni a kerjébe, ahol közben felütötte fejét a gaz. A kert közepén, amíg még be tudott oda jutni, asztalt állított, egy vastag fatörzskorongot, az asztala mellé tuskókat rakott, majd azok lesznek a székek-gondolta-.Közben a cölöpök életre keltek,begyökereztek, a nyírfa és akáccölöpök fasuhanccá, majd fává fejlődtek A kert belsejébem a gaz áthatolhatatlanná nőtt, vadrózsa, kúszószeder, folyandár  is akadt már, közöttük vadcseresznyefák terbélyesedtek a tujákon kívül, nőttek egyre magasabbra. Ezek a fák, kiegészítve a kerítés fáival hamarosan olyan magasra nőttek, hogy eltakarták nekem a  kilátásomat a Mátrára, Bal oldali irányban a Mátra helyett Okoska dzsungeljét látom sajna. Mikor szóvá tettem neki érdemi választ nem kaptam, csak ordibálást..Azóta sem állunk szóba egymással, pedig a kertépítés kezdetén én adtam neki ajándékba 10 eFT-ot tujákra. Napozni, kényelmesen pihengetni ő se tudott már bemenni a kertjébe különben is minek oda bemenni, ott lépni sem lehet, látni sem a súrú és magas gaztól, esetleg meg is csípheti valami.Okoska lakásába a napfény nem tud behatolni,hiába kel fel még neki is mindennap a hegyek mögött és küzdi át magát az erdő lombjain, valamennyiünk örömére.

feny.jpg

Okoska ezért aztán gondolt egy nagyot! Az egyik akácfa alá, ha szorosan vesszük az én területemre  egy foszlott fotelt vonszolt ki a barlangjából, hogy majd azon fog ő pihengetni, az ablakom alatt,az orrom előtt,elcsúfítva a maradék kilátást is- Ahogy azt Móricka elképzeli,- gondoltam magamban-Károlytárón akkoriban az önkormányzat két embert alkalmazott, hogy mi volt az alkalmazás pontos megnevezése akkoriban, előttem azóta is titok. Fő feladatuk a közterületek kitisztitása volt, mindenféle szúró és karcoló, nem jó helyen magasodó növényzet eltávolítása..Bódi Gyuri volt az egyik, a róla elnevezett Rozmár a másik közmunkás. Rozmár becenevét  nem azárt kapta, mert szerette a vizet, mint a vízben élő,  nála tisztább bőrú névadó rokona, ellenkezőleg az ő bőre vizet csak akkor látott, ha gombázás közben néha elkapta az eső. Az igazi rozmárra, csak az orra alatt növesztett hatalmas, sötét bajúszával -melynek igazi funkciója a takonyfogás volt,- hasonlított. Most már egyáltalán nem visel bajúszt, neve is Rozmárból Rozivá változott, de tisztább azért nem lett.sőt inkább piszkosabb. Szóval irtogatták Rozmárék a bozótot.egész szépen  kiirtották a buszmegálló előtt és az útkanyarban én meg újjal mutogattam Okoska kertje felé, ott találnak még kivágni való gazt eleget!

rozmar.jpg

Egyelőre Rozi csak a busa fejét csóválta, -nem lehet , a polgármesteri hivatal nem engedi, hiába volt a sok tiltakozás a "kert" miatt.Közben Okoska a kitett foteljában pöffeszkedett naphosszat,az ablakom és az akácfa alatt, az orrom előtt,a közmunkésokat fixírozva,ezt az élményt már Bódi Gyuri is, meg Rozmár is egyre nehezebben tolerálta.Miközben ők kelletlen munkájukat végezték, Okoska  a fotelban terpeszkedve, felfújt pofával mutogatta nekik, melyik fűszál nem áll még egyenesen, lóg ki a sorból.A most következő szörnyú eseményeket már nem lehetett feltartóztatni, maga a sors rendelte, akarta, hogy így történjen.Valhogyan egy úveg benzin került egy véletlrnül arra járó közmunkás kezébe, miközben Okoska Gyöngyösön járt bevásárolni. A benzin véletlenül ráfolyt Okoska üresen maradt foteljára. Éppen akkor pontosan időzítve meggyulladt egy szál gyufa. Okoska fotelja lángra lobbant,égni kezdett, majd összeroskadt,megadta magát, csak a fémszerkezetek és rúgók maradtak meg belőle. Véletlenül néhány lépésnyire a lángoló foteltól a röhögő és -nyilván a részvéttől-, a könnyeiket törlő Gyuri és a róla elnevezett Rozmár alakja tűnt fel. Okoska feljelentést tett a polgármesteri hivatalban az őt ért sérelem és kár miatt.Gyuri és a róla elnevezett Rozmár szóbeli polgármesteri dorgálásban részesültek.de az nem okozott nekik maradandó lelki vagy  egészségi károsodást.Kicsit előreszaladtam az időben,a fotel pusztulása későbbi időpontra datálódikmert olyan időszak is volt, amikor még szóba álltam Okoskával





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 4
Heti: 136
Havi: 398
Össz.: 56 375

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Károlytáró, a felfedezetlen, gyönyörű, tiszta Mátra - © 2008 - 2017 - karolytaro.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: károlytáró lakótelep - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »